A pajtakerti domb és környezete a város képében ma is sajátos színfoltot képező épületegyüttest őriz. E házak legtöbbje a 18–19. század fordulóján épülhetett, a terület funkcióját azonban részben a már a középkorból, de a török idők utáni újjáépítés idejéből biztosan ismerjük. Káptalani majorság volt itt, maga a pajtakert név is magában hordozza a mezőgazdasági major egyik funkcióját. A kőfallal kerített nagy terület szérű lehetett, ahova a gabonát behordták, hogy ott csépeljék ki, illetve nyomtassák. Itt tárolták az állatoknak szánt szálastakarmányt is, a pajta pedig ehhez tartozott.

 

A kerti lak mögött nagy támfalakkal övezetten számos egykori gazdasági épület áll ma is: magtár, két nagy udvar istállóval-kocsiszínnel, gazdatiszti és cselédlakással. Ezek a nagy, kosáríves kapuk, oszlopos tornácok, boltozott szobák, egykor zsákfelvonós magtárpadlások a barokk kor emlékei.

 

a Pajta utcai püspöki pihenő építéstörténete (19. sz.)

A gazdasági épületek mellett a kanonoki kerteket a 18–19. században szívesen ékesítették pavilonokkal, kerti házakkal, amelyek egyfajta szerény luxust fejeztek ki. Funkciójuk elsősorban a katolikus egyház méltóságainak csakúgy, mint szolgálattevő papjainak pihenését, mai szóval rekreációját szolgálta egyéni vagy közösségi formákkal, a breviárium napi olvasásától, egymás - hűsöléssel, borozgatással, eszmecserével egybekötött - vendégül látásáig. Szelíd versengés lehetett az építők között, mert a várban és a vár alatti Séd-völgyben több ilyen pihenőhely is épült. Kerti pavilon állt a Simoga ház (Vár u. 15–17., ma Csikász Galéria) bástyakertjében, a Ferences Rendház teraszkertjében, a Bíró-Giczei ház (melyben 2011 őszétől a Szaléziánum – Érsekségi Turisztikai Központ várja a látogatókat) mögötti teraszon. Ott, a hatszögletű filagóriában írta Veszprém történetével foglalkozó munkáit Gutheil Jenő kanonok úr az 1960-as években.

A Pajta utcai püspöki pihenőt Kopácsy József veszprémi püspök építtette az 1820-as évek közepén. Ő maga veszprémi iparos család sarjaként nevelkedett, és tehetsége révén nagy ívű pályát futott be. Az egyházi ranglétrán a legmagasabb méltóságig jutott: veszprémi plébános, kanonok, püspök, majd 1838-tól esztergomi érsek és hercegprímás lett. Egyházi feladatai mellett a magyar nyelvújítás lelkes pártfogója volt, irodalmi munkásságáért 1831-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. A nagylelkű, széles látókörű, felvilágosult egyházvezető nevét Veszprémben tér és utca őrzi.

 

A kerti ház főhomlokzatán dór oszlopos, kétszintes loggia néz déli irányba, a városközpont felé. Az épületben az alsó szinten boltozott pince, a felső szinten eredetileg kandallós szoba várta az ide érkezőket. Most (2011 májusától) cukrászda és kávézó fogadja a vendégeket.

 

Gyönyörű kilátás nyílik a püspöki pihenő kertjéből a városra. Délre a Cserhát városrészt látjuk, amely a középkori Szent Iván-szeget foglalja magába. A Veszprémet Fehérvárral összekötő középkori út Sédre néző oldalán terült el ez a városrész. Iván a középkorban azonos volt Keresztelő Szent Jánossal, a tímárok, azaz a cserzővargák védőszentjével. Középkori temploma a 16–17. században elpusztult, de a körülötte lakó népesség folytatta korábbi mesterségét, és a munkájukhoz kapcsolódó cserzésről nevezték el Cserhátnak ezt a városrészt, immár a török kiűzése után.

Ha egy kicsit nyugatabbra fordulunk, teljes pompájában látható a Várhegy keleti oldala. A török hódoltság után újjáépült és eredeti szépségében megmaradt barokk váregyüttes építéséhez szinte valamennyi püspök hozzátett valamit a 18–19. században.

 

Az Esterházy család cseszneki ágából származó pálos szerzetes, Esterházy Imre (1663–1745) veszprémi püspök, majd esztergomi érseknek köszönhetjük a törökdúlás nyomán romokban heverő veszprémi székesegyház barokk stílusú átépítését 1723-ban. (Az „átépítés átépítésére” 100 évvel ezelőtt került sor, ekkor kapta a templom mai neoromán arculatát.)

A Veszprém megyei ősi kisnemesi családból származó Acsády Ádám (1680– 1744) püspök kezdte el építtetni a püspöki palotát, a ferencesek várbeli templomát és kolostorát. Mai pompájukat, miként a terület vízellátását is a munkálatokat befejező Koller Ignácnak (1725–1773) köszönhetjük.

Padányi Bíró Márton (1696–1762) az ellenreformáció vezéralakja építtette a püspöki rezidencia mellett északra látható nagypréposti palotát, a mai Érseki Hivatalt.

Pészaki Bajzáth József (1720–1802) főpásztor támogatásával valósult meg 1773 és 1782 között a vár északi végében – a veszprémiek szóhasználatával „a világvégén” – kimagasló sárga épület, az új szeminárium, papnevelő intézet, amely ma a veszprémi Pannon Egyetem kollégiumaként működik.