Programok
Jelenzkezés Medve Szabadtéri Matekversenyre 
 
 
 
 
A sokak által egyszerűen csak Medveként emlegetett szabadtéri matekverseny 2018 tavaszán ismét ellátogat a Veszprémvölgybe. A Veszprémben negyedik alkalommal megrendezésre kerülő verseny jellegzetessége, hogy a szabadban, háromfős csapatokban történik a megmérettetés.
 
A Medve Szabadtéri Matekverseny sorozat 1999-ben indult Debrecenből, azóta meghódította az egész országot. A versenyt A Matematika Összeköt Egyesület szervezi, melynek elsődleges célja a matematika népszerűsítése, de emellett nagy hangsúlyt fektet a pedagóguspálya népszerűsítésére és a matematika iránt érdeklődő diákok közösségépítésének elősegítésére.
A versenyen általános iskola felső tagozatos valamint középiskolás diákok és vállalkozó kedvű felnőttek is részt vehetnek. A feladatok életkor alapján kategóriákba vannak csoportosítva, mindenki az ő szintjének megfelelő kategóriában indulhat. Ez alapján a kategóriák: Medvebocs (5-6. évfolyam), Kismedve (7-8. évfolyam), Nagymedve (9-10. évfolyam), Jegesmedve (11-12. évfolyam), valamint felnőtteknél Ursa Minor és Ursa Maior kategóriák, előbbi a matematikával nem, vagy csak alap szinten foglalkozók részére, utóbbi a középiskolai matematika tanároknak, illetve a munkájuk során emelt szinten foglalkozó felnőttek részére.
A verseny során a résztvevőknek gondolkodtató, logikai feladatokat szükséges megoldaniuk, tehát az elsődleges szempont nem a tárgyi tudás, hanem a gyors gondolkodásmód, a kooperatív szemlélet valamint a „józan paraszti ész”.
A verseny másik különlegessége, hogy a résztvevők időközben nem tudják, hol járnak a versenyben. A csapatok ugyanis a kijelölt állomások közt barangolva oldják meg a feladatokat, majd mondják be az általuk helyesnek vélt megoldást az állomáson tartózkodó szervezőnek, aki csak annyi információt oszt meg a versenyzőkkel, hogy mely állomásra kell tovább haladniuk, azt nem, hogy a beadott megoldás helyes vagy sem.
Így a négy és fél órás barangolás után közvetlenül kezdődő eredményhirdetés rejteget meglepetéseket a csapatok számára. A verseny egy hétvégi napon kerül megrendezésre, így egy teljes napi programot nyújt a szabadban a matematika iránt érdeklődőknek.
 
A veszprémi verseny 2018. május 12-én kerül megrendezésre a Kolostorok és Kertek parkban, a nevezés október 9-én indul a www.medvematek.hu oldalon.
 
 
Medve2018.1.jpg
 
 
 
 
 
Medve2018.2.jpg
 
 
Medve2018.3.jpg
 
2017. Spartan Race 

SPARTAN – Csapatás a Veszprémvölgyben
2017.04.02.
 
 
forrás: veszpremkukac
 
 
 
A Séd is egy akadály volt. Fotó: Nagy Lajos
A Séd is egy akadály volt. Fotó: Nagy Lajos
FacebookTwitterGoogle+LinkedInPinterestMegosztás
Szikrázó napsütés, elszánt, küzdelemre éhes spártai „harcosok”. Anyukák és nagymamák, kigyúrt, szálkás idomok és domborodó pocakok, ovisok és iskolások, mindenki kipróbálhatta magát. Igazi örömünnep volt a festői szépségű Séd-völgyben minden eddiginél több résztvevővel.
 
 
– Nagyon boldogok vagyunk, és óriási megtiszteltetés számunkra, hogy ekkora érdeklődés övezi ezt a rendezvényt – mondja Sisak Zsófia, a Spartan Race Hungary versenyigazgatója. – Soha nem volt még ennyi résztvevőnk, ezért itt, Veszprémben már létszámlimitet kellett meghatároznunk. A sprintversenyen 7000 főben maximalizáltuk a létszámot. Büszkén mondom, hogy ez a résztvevői létszám három hónapja gyakorlatilag betelt, egyedül az elit női futamban maradtak még helyek.
 
Merthogy a Spartan Race versenyeket többféle kategóriában hirdetik meg. Az úgynevezett elit futamban indulók komolyan készülnek a versenyre, számukra fontos tényező a minél jobb idő alatt történő teljesítés, esetleg a kvalifikáció megszerzése nemzetközi megmérettetésekhez. A veszprémi kihívásra jelentkezők többsége inkább a sprintfutamot részesítette előnyben, ahol van lehetőség egymásnak segíteni az akadályok leküzdésében, és nem az időre való rágörcsölés a meghatározó, hanem a buli.
 
– Itt megjelenik a bajtársiasság. Ez a mentalitás a megszokott, és szeretnénk is, ha ez így maradna! Kiveszőben van ez a hozzáállás, de mi lehetőséget teremtünk arra, hogy megtanulhassák az emberek. Szeretnénk, ha olyanok választanák a Spartan Race-t, akik tudnak ezzel a filozófiával azonosulni – avat be a sprintfutamok részleteibe Zsófia. – Az elit vagy kompetitív futamokon nem lehet egymásnak segíteni, az akadályokkal önállóan kell megküzdeni. Az viszont általános szabály, hogy ha valaki nem tud teljesíteni egy akadályt, le kell nyomnia 30 burpee-t (ötütemű fekvőtámasz – a szerk. megj.). Ez korrekt ellensúlyozás, mert elég fárasztó tud lenni az a 30 burpee, és időben is jóval tovább tart, mint egy akadályt teljesíteni. Nem beszélve arról, hogy egy plusz lehetőséget ad a folytatásra azoknak is, akik nem feltétlenül rendelkeznek sportolói fizikummal, de mégis teljesítenék ezt a kihívást.
 
A Spartan Race versenyeken mindig hirdetnek gyerekfutamokat is. Veszprémben négy korcsoportban indítottak versenyeket. Közel ezer gyerek érkezett szombaton a völgybe. Ők százasával rajtoltak el, negyed órás csúsztatással. Helyet kapott egy Special Kids futam is, amelyen mozgássérült és szellemi fogyatékkal élő gyerekek indultak. Ez egy meghívásos verseny volt, azzal a céllal, hogy olyan élményekhez juttassák ezeket a gyerekeket, ami számukra is önbizalmat ad és a jövőben is meghatározó, pozitív élmények maradnak az itt elért sikerek.
 
A Spartan Race rendezvények különlegessége a jótékonysági futam is, melyen Veszprémben ezren indultak. A jótékonysági futam bevételével a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola működését támogatják a szervezők.
 
Feltűnően nagy volt az érdeklődés, ezért felmerül bennünk: vajon a városunk ennyire vonzó, vagy a kihívásokat jelentő sportrendezvények népszerűsége ilyen óriási?
 
Sisak Zsófia szerint mindkét dolog szerepet játszik a veszprémi rendezvény sikerében. Maga a Spartan Race egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy milyen helyszínt választanak a versenynek. Veszprém egy csodálatos város, csodálatos a környezet is, és számos programot is ajánlottak az ide érkezőknek.
 
– Nekünk küldetésünk az, hogy ne csak a mi versenyünkre jöjjenek el, hanem töltsék itt az egész hétvégét, kiránduljanak, érezzék jól magukat – hangsúlyozza a versenyigazgató. – Ez egyébként látszott a szállásfoglalásokon is. Hónapok óta nem lehetett Veszprémben szállást találni erre a hétvégére. Sokan érkeztek családostól, és töltötték itt a teljes hétvégét.
 
A veszprémiek egy másik része viszont borúlátó. Aggódtak, amikor a völgy hirtelen megtelt élettel és ezrek lepték el a gyönyörűen gondozott gyepet, kitaposva a pazar növényzetet.
 
– Már többször és több fórumon is elmondtam: kezdetektől fogva tisztában voltunk azzal, hogy a zöldfelületekben kár keletkezik – mondja Zsófia. – Szervezőként is tudtuk, és a település önkormányzata, valamint a völgyet üzemeltető Kolostorok és Kertek Kft. is látta ezt előre. Ugyanakkor ahányszor csak tehetem, mindig elmondom, hogy nemcsak szerződés kötelez minket arra, hogy kártalanítsunk, de egyébként sem engednénk meg magunknak, hogy ilyen állapotban hagyjunk itt egy parkot, ahogy a rendezvény végére kinézett. Tudjuk, hogy a helyreállításnak költségei vannak, tisztában vagyunk azzal, hogy ennek a terhét mi viseljük. Nyilván sok ilyen helyreállító munkára lesz szükség, de nézzük meg azt is, mennyi hozadéka és pozitívuma van egy ilyen rendezvénynek, pláne ha hosszú távon gondolkodunk! Én azt gondolom, hogy mindennek ára van. Ez a rendezvény nagyon jelentős, turisztikailag is, hisz több százmilliós hasznot hoz. Emellett több millió forinttal támogatunk egy helyi intézményt. Tehát vegyük figyelembe azt is, hogy milyen pozitív hozadékai vannak. Bízom benne, hogy sokan vannak, akik ezt megértik és hasonlóan gondolkodnak!
 
Bonyhádi Szilvia
 
 
 
 
 
 
2016. programjai
 
családi nap augusztus (2)_1.jpg
 
Tacsi_tali_jo__2_.jpg
 
 
csalog_benedek_ny__ri_fuvola_kurzus_page_001__2_.jpg
 
 
1_1.jpg
 
 
aaarec (4)_1.jpg
 
 
1906659f_1576_4a1e_8aab_c24110656ae7.jpg
 
gyereknap_2016_a3_resized.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2016. június 3.
Védd a Zöldet!
 
V__dd_a_Z__ldet__2016___Felh__v__s.jpg
 
 
 
 
 
 
 
2016. április 24.
Turisztikai Szezonnyitó
 
A program rossz idő miatt esőhelyszínen kerül megrendezésre!
 
 
 
Veszprém, e patinás, barátságos, pezsgő egyetemi város a virágnyílással egyidőben vendégváró kapuit is kitárja. A Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Veszprémi Turisztikai Egyesület,valamint számos csatlakozó partner ingyenes szezonnyitó rendezvényén idén immár harmadik alkalommal várja a turistákat és a helyi lakosokat.
 
A szervezők ingyenes, gyerekbarát programokkal készülnek: kisvonat közlekedik, kedvezményekkel és játékokkal készülnek a kiállítóhelyek, ezen kívül koncertekre, rendhagyó városnézésre, színházi és zenés előadásokra is számíthatnak az érdeklődők.
 
954d84c1-4c7e-48c2-829f-d4c63fec559d_1.jpg
 
 
  
 szezonnyito_programok_2016_kicsi.jpg
 
 
 
 
 
 
 
2016. május 1.
Szezonnyitó Családi Nap
 
Sok szeretettel várunk 2016. május 1-én a festői szépségű Séd völgyben megrendezésre kerülő ingyenes rendezvényünkre minden kedves érdeklődőt. A kora délelőtti órákban izgalmas horgászélmények, délutántól változatos, színpadi élményekben bővelkedő koncertek, valamint interaktív zenés gyermekprogramok részesei lehetnek kicsik és nagyok egyaránt.

Gájer Bálint igazi táncos hangulatot teremtő koncertje nyitja meg a színpadi koncertek sorozatát, majd Szutyajev és La Fontaine nyomdokain haladva fergeteges vigadalomba cseppenhetünk Módri Györgyi és Máté P. Gábor interaktív mesejátéka segítségével.
15.00 órától Dávid Rolanddé lesz a színpadi főszerep, aki elsősorban a Led Zeppelin tribute zenekaraként, musical énekesként, valamint saját számaival vált ismertté a nagyközönség előtt. Ezt követően Hatás Andrea és Dominek Anna interaktív, zenés gyermekműsora hívja közös játékra a gyerekeket.
Utolsó előtti műsorszámként a Lásho Lecsó zenekar autentikus cigányzenét játszik, tagjai a magyarországi cigány zenei kultúra értékeit mutatják be.
A délutáni programsorozatot a Bakonyvári Duó hangulatos játéka zárja.
 
 
A rendezvényen egész nap légvár, játszóház, lufibohóc és pónilovaglás várja a program fiatalabb résztvevőit.
 
 
 
Slackline
 
 
Slackline ügyességi sporttal ismerkedhetnek meg rendezvényünkön azok, akik vállalkoznak rá, hogy megpróbálnak két fix pont közé kifeszített hevederen egyensúlyozni, végigsétálni.
Nagyon hamar elsajátítható egy alap szint, gyorsan jön a sikerélmény, ami motiválja a vállalkozó kedvű gyerekeket és felnőtteket is.
 
 
 egy.jpg
 
 
szezonnyito_2016 1000_1.jpg
 
 
 
2016. május 14
BRINGÁS PÜNKÖSD VESZPRÉMBEN
 
Egy egész hétvégényi programmal várunk Pünkösdkor. Bringázz velünk 2016. május 14-től 16-ig Veszprémben!
 
 
A Magyar Kerékpárosklub programjai:
 
 
május 14. (szombat) - Veszprémvölgy Kolostorok és Kertek
 
 
10:00-tól
- Specialized Test The Best - kerékpáros tesztnap (bővebben)
- kerékpár kiállítás 12"-tól 28"-ig - MTB, trekking, bmx, cross... Mi a különbség?
- kerékpártörténeti kiállítás (Sümegi Elemér gyűjteménye)
- ügyességi pálya (Veszprém Városi Baleset-megelőzési Bizottság)
- Critical Mass felvonulás az Óváros térről
- kerékpáros totó, KRESZ-teszt. (Mindenki nyer, aki végigmegy az ügyességi pályán, kitölti a totót és a tesztet)
 
14:00 - Critical Mass felvonulás
Óváros tér – Kolostorok és Kertek Völgye
tervezett útvonal: https://www.google.com/maps/d/edit?mid=z-43PhuOgF7s.krtZYM57Uglc
 
15:00 Bringás aktualitások
kérdezz-felelek
vendégeink: Brányi Mária alpolgármester
Adamovics László rendőr őrnagy
 
 
 
 
május 16. (hétfő)
 
 
14:00 - Veszprém Városnéző Túra
 
Veszprém ismert és kevésbé ismert helyeinek felkeresése kerékpáron, túravezetőkkel.
 
 
 
 
Mi is az Test The Best azaz TTB?
A TTB nem más, mint egy olyan tesztnap ahol Specialized bringákat próbálhatsz ki vásárlás előtt, amiről egy katalógus vagy kép alapján nem tudod eldönteni, mennyire felel majd meg igényeidnek, stílusodnak.
Legyen ez országúti, 29-es, vagy akár 650B MTB. Gyere el, hozd magaddal a sisakodat, bringás ruhádat, cipődet, a hozzá tartozó pedált, és egy arcképes igazolványt. FONTOS: a megfelelő sisak (nem fullface) és a megfelelő bringás ruházat (nem farmer, vagy egyéb bő szabású, hosszú nadrág) elengedhetetlen feltétele a részvételnek. Az előzetes regisztráció és időpont kiválasztása után már csak el kell jönnöd a megadott helyszínre és a bringa személyre szabása után megtapasztalni azt az érzést, amit már sokan átéltek.
 
Mikor kezdődik és meddig tart egy-egy tesztkör?
A tesztkörök csoportosan vezetett túrák. A kezdési időpontok a választott bringák leírásainál láthatók. Általában a jelentkezők bringás tudása határozza meg milyen hosszú egy-egy teszt, ez általában nem több mint 40-50 perc. Igény szerint, kisebb létszámmal indulhatnak természetesen hosszabb túrák, ha a körülmények ezt engedik.
 
FONTOS FIGYELMEZTETÉS!
A TEST THE BEST időpontok változhatnak az időjárás és a helyi rendezvények függvényében. A sisaknak védelmet kell nyújtani az esetleges esések esetén. A tesztkörökön DH védőfelszerelések (Fullface sisak, gerinc-, lábszár- térdvédő,stb.) használata nem megengedett. A kerékpáros ruházaton nem lehet olyan rész amely tekerés közben beakadva balesetet okozhat. A cipő nem lehet nyitott szandál vagy papucs. Kérjük a fenti szempontokat vegyétek figyelembe az esetleges félreértések elkerülése érdekében. A nem megfelelő felszerelése hiánya kizárhatja a tesztkörökön való részvételt!
 
 
 
 
 
 
 
2015 PROGRAMJAI
 
10996796_742555845860614_7109213775041122324_n.jpeg
 
2015.03.28-05.09.
Teljeskörű Iskolai Egészségfejlesztő Program
2015.04.12. 
Országos Medve Szabadtéri Matematika Verseny
 
11133673_646237232174766_8230197204622612760_n.jpg
 
 
2015.05.08.
BaBaKo Díjátadó Kiállítás
 
2015.05.16.
Nemzetközi Onkológiai Találkozó
 
 
2015.05.23.
Moln__r_Roland.jpg
 
 
2015.05.23.
III.Agility.jpg
 
2015.05.31. Gyereknap a rendezvényterületen
 
2015.06.05. 
Fergeteg Fesztivál
Dávid Roland koncert est a Jezsuita templomban
 
2015.06.06.
Kerékpáros Diákolimpia
 
kabociade_szorolap_4_page_001.jpg
 
2015.06.21. A Jóga világnapja
Jóga a parkban 
2015. 06.26. 
Önkormányzati Sportnap
Rozsnyói koncert est a Jezsuita templomban
 
 
plak__t_0628.jpg
 
 
 
kuty__s_piknik.jpg
 
 
kerekparospiknikplakat.png
2015.07.18.
Katasztrófavédelmi Családi Nap
 
 
2015.07.21-08.01.
Régi Zene koncert sorozat a Jezsuita templomban
plak__t2.jpg
 
II.__r__m__nnep_sz__r__lap_nyomtatott.jpg
 
Csal__diNap_sz__r__anyag_0830.jpg
 
 2015.09.17.
LBR5_page_001.JPG
 
 
 
2015.09.19.
Bakony- Balaton Családi Nap
 
 
raklappodium_fb.jpg
 
 
 futogala_banner2_1.jpg
 
 
maci_megh__v___page0001.jpg 
 
 
 
tacsi_tali_a5.jpg
 
 
szezonzaro_2015_a2.jpg 
 
 
 
2014 ESEMÉNYEI
 
2014.03.07-08-09.
 
plakat_BBB_A4_2014.jpg
 
 
2014.04.24.
Katasztrófavédelm Ifjúsági Sport Nap
 
 
2014.05.01.
 
csaladi_nap_2014.jpg
 
 
2014.05.17.
 
DSCN2332.JPG
 
 
2014.05.18.
Medve Szabadtéri Matematika Verseny
 
 
2014.05.24.
 
II._Agility.jpg
2014.05.25.
 
1000_L__mp__s.jpg
 
 
2014.06.07. 
 
flyer_j__n_7_2.jpg
 
2014.06.09.
 
vvcsn2014.jpg
 
2014.06.11. 
 
IMG.jpg
 
 
2014.06.12.
Padányi Katolikus Iskola Sportnap 
 
2014.06.14-15. 
 
szorolap_1.jpg
 
2014.06.22.
VMK Családi Nap
 
2014.06.27.
Köztisztviselők Napja
 
2014.06.29. 
 
kuty__s_ny__lt_nap.jpg
 
2014.07.05. 
zartfest_veszprem.jpg
 
2014.07.06.
Roma kissebbség Kulturális Nap 
 
2014.07.12.
Vacsora fehérben a Völgyben
 
 
2014.07.16-19.
DSCN3169.JPG
 
2014.08.01-19.
REGIZENE2014jav__tott_page_001.jpg
 
2014.08.08-09.
I.Veszpr__miVar__zslat__A2____nagyobb_bet__t__pus.png
 
2014.08.10.
plakat_veszprem_email_.jpg
 
2014.08.16-17.
Kerékpár verseny a Völgyben
 
2014.08.30.
csaladinap_aug_pl_ok.jpg
 
 
verseny.jpg 
2014.08.27. 
OPUS ÉNEKEGYÜTTES koncert a Jezsuita templomban
 
 
IMG_0001.jpg
 
 
futogala_banner1.jpg
 
2014.09.21.
FINN-UGOR népek megemlékezési napja 
 
lombhullatas_2014_a2.jpg
 -.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.
 2013 ESEMÉNYEI
 
2013.03.08-10.
BBB_leporello_2013_OK_2.jpg
 
 2013.04.13.
plakat.jpg
 
2013.05.01.
majalisplakat_2013_pici.jpg
 
2013.05.25.
Környezetvédelmi Sportnap
2013.05.05.
I. Fergeteg Fesztivál
2013.06.08.
Cserkész Családi Nap
2013.06.11.
III. Béla kiállítás
2013.06.12.
FEFE erőnap
2013.06.14-15.
Kabóciádé
2013.06.22.
Fitt Family Day
2013.06.29.
NAV Családi Nap
2013.07.29-08.04.
Helka vízi bábszínház
 
2013.07.31-08.13.
plakat_2013_07.jpg
 
2013.09.14-15.
raklappodium_net.jpg
 
 
2013.12.12.
kari_plakat_2013__2_.jpg
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.- .
 
2012 ESEMÉNYEI
 
 
DÍVÁK A KOLOSTORBAN
2012. július 17-21.
 
divak2_.jpg
 
 
 
A HONVÉD BAKONY TÁNCEGYÜTTES BEMUTATJA:
TÚL A VÍZEN - TÁNC A VÖLGYBEN CÍMŰ NYÁRI PROGRAMSOROZATÁT
 
Sed_volgyi_tanc_2012__2_.jpg
 

HELKA A BALATON TÜNDÉRE
2012. július 27. 20.30
 
 
GYERTYAFÉNYES ESTE ÉRDI TAMÁS ZONGORAMŰVÉSSZEL
2012. július 28. 21.00
 
Program:
 
Schubert: Négy Impromptu Op.90.D.899 /részletek/
L.v.Beethoven: d-moll Szonáta Op.31.Nr.2. /Vihar részlet/
Liszt Ferenc: Villa d’Este szökőkútjai
C.Debussy: Clair de Lune F.Chopin: g-moll Ballada Op. 23
Liszt Ferenc: 6.Magyar Rapszódia
 
A belépés ingyenes.
 
 
MŰVÉSZKORZÓ -  interaktív, szórakoztató programok
a napfény és csillagok jegyében
2012. augusztus 11. 17.00-23.00
 
 
- 17 és 19 óra között: JÁTSZÓHÁZ
– árnyképfestés, homokkép készítés
- 18.30 és 20.30 között: PLEIN AIR
a NYITOTT MŰTEREM MŰVÉSZCSOPORT tagjaival
- 20.30-kor: KÖVI SZABOLCS koncertje
- 22 órakor: Csillagászat mindenkinek
– csillagászati megfigyelés és vetítőképes előadás HORVÁTH FERENCCEL
 
A belépés díjtalan, a műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
 
 
A VESZPRÉM TÁNCEGYÜTTES MŰSORA
„Szerettem azért csináltam..." címmel
2012. augusztus 17. 18.00
 
DALOK KÖNYVE - Lantest a Jezsuita Templomban
2012. augusztus 18. 19.00
 
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
2012-09-06 17.00
KERESZT-UTAK - M.hajgató Terézia és Molnár Dáliel bemutatkozó kiállítása
 
PLAK__T_m__solata_kicsi.jpg
 
 
LISZTÉRZÉKENYEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA
2012-09-15
 
LOMBHULLÁS - szezonzáró családi rendezvény
2012-10-06
 
plakat_A3_small.jpg

ORLANDO KONCERT
2012-10-13
 
ORLANDO_plakat.jpg
 
 
FAÜLTETÉS A TUDÁS ERDEJÉBEN
2012-10-17
 
KIS KARÁCSONY - KARÁCSONYI KONCERT
2012-12-13
 
meghivo_.jpg
 
-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.- 
 
Eseménynaptár
2017. november
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 

veszprémi programiroda

Időjárás
Partnereink
 veszprem_logo_jo.png
 
vksz_logo.png
 
veszpremallatkert_jo.jpg
 
tourinform_jo.jpg
mnv_07.jpg
 ujmagy_13.jpg