Veszprém Megyei jogú Város Önkormányzata 860 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós forrású támogatást nyert a Közép-Dunántúli Operatív Program 2.1.1/A-2008 kiemelt pályázati konstrukcióban turisztikai attrakciófejlesztésre. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló idegenforgalmi beruházás révén Veszprém városa újabb turisztikai látványosságokkal bővül.

 

A beruházás során a Séd-patak völgyében létrejön egy túraútvonal, mely a veszprémi várat köti össze az állatkerttel. A projekt keretében látogathatóvá válik a sétaút mentén található két Árpád-kori műemlék, a Margit-romok és a Veszprémvölgyi apácák kolostorának romjai, megújul és a nagyközönség számára - a város rendezvényhelyszíneit is gyarapítva - megnyílik a Jezsuita templom. A majd 12 hektáros közparki felújítás során nagyarányú parkosítás és zöldfelület-rendezés történik, de sor kerül három új játszótér létesítésére is.

 

A Veszprémi Séd-völgy rekonstrukció három fókuszpontja az apáca kolostorrom és a volt jezsuita templom, a Margit-romok, valamint a várat az állatkerttel összekötő sétaút kialakítása. A projekt során létrejövő látványosság szervesen illeszkedik a város többi turisztikai célpontja közé, kiegészítve és összekötve azokat. A projekt tervezésekor fontos szempont volt, hogy a helyszínek mind az ország, mind a város történelmében kiemelkedő jelentőséggel bírtak.

 

Jelen kiadvány célja, hogy a projekt által érintett látványosságokat, illetve Veszprém történelmi jelentőségét, kiemelkedő korszakait röviden bemutassa.

 

 

 

Gaspare Bouttats 1684. évi rézmetszete Veszprémről

 

 

 

 

A város környékén talált különböző régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy Veszprém városa, illetve a város körül elterülő térség már a bronzkor idején lakott terület volt. Különösképpen a mai kórház környékén, de a Várhegyen is fellelhetők a bronzkorra jellemző mészbetétes edények. A vaskori emberek jellemzően a magaslati fekvésű kezdetleges faluszerű hegyi telepeken laktak, amelyeket szükséghez mérten földsáncokkal erősítettek, így a város elhelyezkedése, földrajzi adottságai tökéletesen megfeleltek az igényeiknek.

 

A város történelmében jelentős szerepet játszott a Római Birodalom terjeszkedése, illetve Pannonia meghódítása. A város több részéről kerültek elő a korszakból származó villa rustica romok, valamint egy kiterjedt temető emlékei. A római légiók hadtápigényének kiszolgálására jó minőségű utakra volt szükség, melyek megépítése jelentős mértékben járult hozzá a település szerepének növekedéséhez. Veszprémtől északra egy kelet-nyugati római út húzódott, amely nyugat felől jövet Kádárta magasságában vezetett el és Litér-Királyszentistván között egyrészt északkelet felé, Ősi irányában (ez Albertfalva táján érte el a Duna-parti limes vonalat kísérő katonai utat), másrészt délkelet felé, Balatonkenese, majd Sopianae irányában ágazott el.

 

A rómaiakat a népvándorlás első hullámaként érkező hunok, majd a longobárdok váltották fel. A VI. század második felében a Kárpát-medencében az avarok telepedtek meg. Utóbbiról tanúskodik a Jutason feltárt nagy temető, akárcsak a város területén és a Várhegyen talált több avar sír. Az avaroknak közel két és fél százados uralma egyúttal a délszláv népesség betelepedésének első kora.

 

Elbeszélő források szerint a honfoglalás idején jelentős összecsapásokra is sor került a környéken. Anonymus azt írja, hogy Tihany felől jövet Ösöbü és Őse vezér serege 14. napra vonult be Bezprem várába, amelyet leírásában hol castrumnak, hol civitasnak nevez. A Kézai- és a Képes Krónikában is olvasható Bezprem castrum Szvatopluk apjával kapcsolatban, aki e leírás szerint itt halt meg. A vár nevének Bezprem alakjáról feltehető, hogy ez nyugati szláv személynév átruházása.

 

Hadászati szempontból a város, illetve a vár már nagyon korán komoly jelentőséggel bírt. Valószínű, hogy a vár a IX. században a frankok jelentős katonai centruma volt. A település fontossága abban is megmutatkozik, hogy Szent István király ispáni, majd püspöki székhellyé jelöli ki – ez lett az első magyar püspökség –, egyházmegyéjét kiterjeszti az akkori Veszprém, Fejér, Pilis, Somogy és Zala megye területére, ami a város központi szerepkör betöltésére különösen alkalmas adottságait bizonyítja. A püspökség alapítása azonban a veszprémvölgyi görög apácakolostor után történhetett, mert utóbbi oklevelében még nincs szó veszprémi püspökségről.

 

Fontos történelmi esemény is zajlott Veszprém mellett, István – akkor még fejedelem – itt ütközött meg 998-ban Koppány somogyi ispánnal. A város hűségének elismeréseként a királyné koronázásának jogát Szent István és Gizella a helyi püspökre ruházta, amihez az idők folyamán a királyné kancellárságának tiszte járult. Így lett Veszprém a királynék székhelye és koronázó városa. Itt őrizték a királyné drágakövekkel ékes aranykoronáját is mindaddig, amíg 1217-ben II. Endre király szűkös anyagi helyzetében azt keresztes hadjáratára magával nem vitte.

 

A város népessége is jelentős volt már ebben az időszakban: a X. század végén a lakosok száma meghaladhatta az 1000 főt, ami a XI. század végéig a 2000-t is elérte.

 

A XI. század végére gazdasági és kereskedelmi jelentősége is egyre növekszik a városnak. Ispáni székhelyként kialakult a hetivására, amelynek jövedelme — Szent László korában — 1/3—2/3 arányban az ispánt és a királyt illette meg.

 

A település első románkori templomának (Szt. Miklós) alapfalai a XI. század végére utalnak, de temetőjének leletei X—XI. századi eredetről vallanak.

 

A település különösen a XIV. században virágzott fel, amikor számos kanonoki ház épült és az írások szerint a káptalan népei adómentességet élveztek. A szorosan vett váralja-települések, a Séd vonalát követve észak felől karéjosan övezték a Várhegy és a Benedek-hegy kiemelkedő sziklatömbjét. A tagolt összetételű város szerkezetében már korán kialakultak a közlekedés fő útvonalai. Úgynevezett via magna (nagy út, főút) minőségben több útról szólnak az oklevelek. Veszprém a korai város jellegű települések közül a vár típusúak közé tartozott, tehát inkább várszerű szállástelep volt, amelynek falerődítéseiről először 1086-ban számolnak be. Közvetlenül a tatárjárás előtt egy 1242. február 2-án kelt, segítségért a pápához forduló levélben Veszprémről, mint olyan erődített váras helyről esik szó, amelyben a népesség a tatárok elől meghúzódhat és remélheti a megszállás átvészelését. A vár Árpád-kori épületei közül — az első Szt. György kápolnán és az első székesegyházon kívül — főként írásos emlékek alapján következtethetünk arra, hogy itt állhatott egy királyi udvarház és valószínűleg vele összefüggésben egy püspöki lak.

 

Itt állhatott a város nagyhírű káptalani vagy székesegyházi iskolája is. Ebben a szabad mesterségeket (vagyis a bölcsészettudományok körébe tartozó tárgyakat), valamint kánoni és római jogot oktattak. Az intézményben Kun László korában olyan neves, magiszternek tisztelt tanárok működtek, akik Padova, Bologna vagy Párizs egyetemén sajátították el tudásukat és szereztek doktori fokozatot. Veszprémnek ez az iskolája az ország első, legmagasabb rendű szellemi képesítést nyújtó főiskolai szintű oktatási központja volt. Az iskola könyvtára, a 3000 márkára becsült egyházi könyvein kívül egy teljes termet megtöltött. A könyvtár nagy része akkor pusztult el, amikor Csák Péter seregével rátámadt Veszprém várára, annak egyházi intézményeit lángba borította és kirabolta.

 

A veszprémi főiskola később már nem emelkedhetett egyetemi rangra egyrészt a bekövetkezett pusztítás mértéke miatt, másrészt mert az Árpád-házi királyaink után következő uralkodók immáron más hatalmi központok kialakításán és megerősítésén fáradoztak.

 

Az oligarchák garázdálkodása elől védelmet kereső királyság az egyházra támaszkodott. Ebből fakadóan 1313-ban Károly Róbert a helyi ispánságot minden jogával, hasznával, tartozékával és a helybeli vásárvámmal együtt a veszprémi püspökségnek adományozta. Ezek mellé a veszprémi püspök még a teljes bírói jogkör királyi elismertetését is megszerezte 1324-ben.

 

A belső és külső vár területe erősen ketté volt választva. Ez hűen tükrözi az egyház feudális felsőbbségének és a várnagyi hivatalhoz kapcsolódó várőrségnek a területi elkülönítését. Míg a külső várban a várőrség és az udvarnép lakott, és itt álltak az istállók, a műhelyek és a raktárak is, addig a belső várban a püspöki rezidencia volt található. A püspök megnövekedett hatalmáról tanúskodik az is, hogy a XV. század közepén pénzverési joga is volt, azzal a kötelezettséggel, hogy a vár fenntartásáról gondoskodik. A török megszállás előtt, Eger mellett Veszprém volt az ország leggazdagabb püspöksége, nem is csoda, hiszen körülbelül hatvanra tehető azon falvak száma, amelyekben a káptalan birtokos volt.

 

A mohácsi vésztől az 1530-as évek végéig a János és Ferdinánd király közötti viszály során Veszprém középkori városépítészeti kultúrája romlásnak indult. A kanonokok romossá vált épületein kívül mindössze 38 szalmatetős vályogház maradt a városban. 1552-ben Ali budai basa foglalja el a várost. Bornemissza Pál a város püspök-ispánja Sümegre teszi át székhelyét, amitől kezdve a várkapitányok az urak Veszprémben, akiket a bécsi Haditanács nevez ki. A várőrség véghelyi kiváltságok címén szabad vallásgyakorlatot élvezett, melynek során az itteni református egyház annyira megerősödött, hogy a XVII. század elején a dunántúli református egyházkerületnek Veszprém lett a püspöki székhelye. Ebben a korszakban jelentősebb építkezés kizárólag a vár erődítését szolgálta. A török után a város szinte teljesen elpusztult. Romokban álltak a váralja-települések, és a magánlakásoknak csaknem fele a katonaság kezén volt.

 

A Rákóczi szabadságharc idején a várost 1704 tavaszán Heister, Lipót császár hadvezérének serege dönti romba, gyújtja fel és fosztja ki. A Heister-féle pusztítás során a város házainak és népességének száma a kétharmadára zsugorodott.

 

A békés fejlődés csak a szatmári békével kezdődött el újra. Széchenyi Pál és a magát fráter Imrének nevező Eszterházy püspök előbb egyezséget, majd úriszéki szerződést köt a városi tanáccsal. Érvényüket vesztik a véghelyi kiváltságok, és a reformátusok elvesztik szabad vallásgyakorlati jogaikat és vári templomukat. A főpapok sorra telepítik a városba a ferences, a piarista, majd a jezsuita rendeket.

 

A török kor végén fennállt vári magánházak száma tovább csökkent. А XVIII. században bezárul, illetve kiépül az egykori váralja-települések gyűrűje dél felől, betelepül a Temetőhegy, a Cserhát, a Jeruzsálemhegy és délen a Belső Püspökkert környéke. A város népességszáma 1715-től 1850-ig 3500 főről kerek 13 000 főre emelkedett, itt azonban 1890-ig megtorpant. Veszprém e korban még megőrizte kisvárosi jellegét és vele együtt régi városképének léptékét, egyensúlyát és városépítészeti értékeit. Mivel a XVIII. század végén a veszprémi püspökök már nem tartanak igényt a főispáni tisztségre, az egyház már hajlandó támogatni a város szabad királyi várossá minősítésének ügyét, amit a nemesség rendi ellenállása miatt csak 1875-ben kap meg a város.

 

A mai belvárost meghatározó városkép a XIX-XX. század fordulóján alakult ki. 1938-ban elkészül a Betekints-völgy fölött átívelő Viadukt, amely a városkép meghatározó építményévé vált. A veszprémi egyházmegye mára érseki rangra emelkedett, és több egyházi oktatási intézményt működtet a városban, mint az Érseki Hittudományi Főiskola vagy a Padányi Bíró Márton Általános Iskola és Gimnázium.

 

2.1. A projekt történelmi jelentőségű helyszínei

2.1.1. Margit-romok

 

 

A Szent Katalin domonkos apácakolostor romjai, amiket a köznyelv csak Margit-romoknak nevez, Veszprém Dózsaváros nevű városrészében, a Séd partján lévő Margit téren találhatók.

 

A kolostort a hozzá tartozó templommal együtt Bertalan, Veszprém püspöke alapította 1240-ben. Lakói, a Domonkos-rendi apácák és – kisebb számban – szerzetesek, nem sokkal korábban, az 1220-as években jelentek meg Magyarországon.

 

A Sümeg melletti Ereken készült fenti alapítólevél, a veszprémi Szent Benedek-hegy alatt már épülő Szent Katalin-kolostor fenntartásához szükséges anyagi javakról gondoskodik.

 

A Szent Domonkos előírásait követő női kolostorok a belső misztikus jámborság őrhelyei voltak, önfeláldozó szeretettevékenységet folytattak, beteget gondoztak, bélpoklosokat ápoltak. A kolostor lakói a lehető legegyszerűbben étkeztek, hús csak a betegeknek juthatott. A zárda főnökasszonya tanította a zárda kis növendékeit a Biblia tanításaira, betűvetésre, olvasásra, éneklésre.

 

1246-tól 1252-ig Szent Margit, IV. Béla király lánya is a kolostor lakója volt, mielőtt a Nyulak szigetére (a mai Margit-szigetre) költözött volna át. Innen ered a romok köznyelvi elnevezése is. 1241-ben a tatárok Batu kán vezetésével betörtek az országba, IV. Béla király udvartartásával együtt Dalmáciába menekült. A királyi pár menekülése közben születendő gyermekük életét Istennek ajánlotta, amennyiben az ország megmenekül a tatárvésztől. Batu kán visszavonulása után Béla király fogadalmát betartva, a hároméves Margitot a veszprémi Szent Katalin-kolostor nővéreire bízta.

 

A zárda priorája, Ilona nővér hét éven át volt Margit királylány nevelője. Ilonát halála után boldoggá avatták csodálatos látomásaiért, tetteiért, valamint a testén megjelenő, Krisztus szenvedéseit idéző stigmákért.

 

1252-ben elkészült a Pest és Buda közötti Nyulak szigetén az új kolostor, ahová Margit királylány apácatársnőivel együtt átköltözött. Itt élt 1270. január 18-án bekövetkezett haláláig.

 

Margit boldoggá avatási perét sohasem fejezték be, tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. Szentté avatására 1943-ban került sor.

 

A Szent Katalin-kolostornak számos birtoka volt az őt övező városrészben és a Veszprém környéki településeken. A városrész idővel maga is átvette a zárda védőszentjének nevét, és Szentkatalinszegként kezdték el hívni.

 

A 13. századi kolostor temploma hosszú hajóval és egyenes záródású szentéllyel épült. A templom nyugati kapuja előtt előcsarnok volt. A kolostorhoz tartozó templomot a 15. és a 16. század fordulóján késő gótikus stílusban építették át; egyes stílusjegyek, például a csúcsívek nyomai még ma, a romokon is megfigyelhetők.

 

Az épületegyüttes déli része teljesen eltűnt, helyére házak épültek; az északi rész romosan bár, de szerencsére fennmaradt. Ma is magasan áll a templom késő gótikus szentélyének északi fala, amelyet egy nagy fakereszttel jelöltek meg. A templom többi falát és a kolostor kerengőjének részletét 1936-ban tárták föl. 1490 körül épülhetett a templom elpusztult téglabordás hálóboltozata. Találtak az ásatás során reneszánsz építészeti részleteket is. A kolostor nagyobb részén ma kertek vannak, ill. újkori lakóházak állnak.

 

2.1.2. A Veszprémvölgyi apácák kolostorának romjai

Az eddig említett településmagoktól elkülönülten, a Séd-völgy nyugati részén (Veszprémvölgy, Betekints-völgy) kapott helyet a Szűz Mária apácakolostor. A kolostor az első apácazárda és nevelőintézet volt Magyarországon, melynek feladata az volt, hogy az előkelő magyarok leányait a keresztény hit igazságaira oktassák, s a nyugati udvaroknál otthonos műveltség, finom modor, jóízlés és művészi kézimunka titkaiba beavassák.

 

A veszprémvölgyi apácakolostor alapítását a történeti adatok Szt. Istvánhoz kötik.

 

Úgy tartják, a görög apácák kolostorához közeli völgyben zajlott István és Koppány csatája is.

 

A kolostor ismeretlen keltezésű görög nyelvű alapítólevele Kálmán 1109-es átiratában maradt ránk, mely szerint a király több falvat adományoz nekik, óriási javadalommal. Az átirat a Magyar Országos Levéltár legkorábbi eredeti dokumentuma.

 

Annyi bizonyos, hogy a bazilita apácák kolostorának alapítása megelőzte a püspökség alapítását. Az ortodox keresztény kolostort István valószínűleg fia, Szent Imre herceg feleségének, egy bizánci hercegnőnek a kíséretében érkező Szent Vazul rendjéhez tartozó apácák számára hozta létre. A görög szertartású apácák azért is állhattak különös megbecsülésben, mert jártasak voltak a híres bizánci műhímzésben. Vannak, akik azonban letelepítésüket a már mélyen vallásos Sarolt fejedelemasszonynak – Szent István édesanyjának – tulajdonítják, hiszen ő Bizáncban keresztelkedett.

 

Újabban azonban mindinkább az a vélemény hódít teret, hogy nem görög, hanem Bajorországból betelepített benedekrendű apácák működtek a veszprémvölgyi kolostorban, akik Gizella kíséretében hazulról, Regensburgból érkeztek.

 

A város kedvenc tartózkodási helye volt I. István feleségének, Gizellának; valószínűleg ezzel áll összefüggésben, hogy évszázadokon át a veszprémi püspökök joga volt a magyar királynék megkoronázása, és viselhették a királyné kancellárjának címét. Egyes feltételezések szerint több Árpád-házi királyné sírja is Veszprémben keresendő.

 

A nőnevelés mellett a veszprémvölgyi apácák feladata volt az országban épülő templomok egyházi ruhákkal való felszerelése. Korabeli emlékek alapján ugyanis az egyházak felállításánál Szent István magára vállalta az egyházi ruhák előállítását, míg papokat és könyveket adni a püspökök dolga volt. A templomok egyházi ruhákkal, díszes terítőkkel és misemondó ruhákkal való felszerelésének feladata így Gizella királynéra hárult, aki ezt udvarhölgyeivel, de főként a veszprémvölgyi apácákkal végezte.

 

Valószínűleg a veszprémvölgyi apácák 1020 körül alapított monostorában készült az a miseruha, amelyet 1031-ben a monostor apácái varrtak a székesfehérvári bazilika számára bíborselyemből és díszítettek sodrott aranyszálakkal, és amely később a magyar királyok koronázási palástja lett. A hagyomány szerint a palást készítésében maga Gizella királyné is részt vett. Erre a palást latin felirata engedett következtetni: „Casula haec operata et data est ecclesiae s. Mariae sitae im Civitate Alba: Anno incarnationis Christi MXXXI, Indictione XIIII. a Stephano Rege et Gisla Regina”. („E misemondó ruhát Szűz Mária Fehérvár városban lévő egyházának készítetté és adá Krisztus megtestesülésének 1031. évében, az adókivetés 14. esztendejében István király és Gizella királyné”)

 

A kolostorhoz keletelt[1] templom tartozott, egyenes szentélyzáródással, nyugati végén négyzetes toronnyal. Később az északi falához kápolnát építettek, benne kriptával. Ezeket azonban nem sokra rá el is bontották, mert új templomot építettek a korábbitól északra, 25 méter hosszú hajóval és a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel.

 

1240 környékén, IV. Béla király kérésére az ortodox apácák helyét ciszterciek vették át. Az ő nevükhöz köthető a kolostor helyreállítása és kibővítése a 14. század végén. Az 1387-ben Konch mesterrel megkötött szerződés megmaradt az utókornak: megrendelték többek között a torony beboltozását, új épületrész emelését, betegszoba, ebédlő építését, kőből és cserépből kemencék felhúzását, boltozott vízvezeték, csatorna, vízöblítéses árnyékszékek kialakítását, mindezek vakolását, meszelését, burkolását. A részletes felsorolás különleges építéstechnikai érték, utal arra, hogy egy korszerű, korához képest igencsak jól felszerelt kolostor működött itt.

 

A zárda végül, hasonlóan a Szent Katalin domonkos apácakolostorhoz, 1552-ben, Veszprém török ostromakor néptelenedett el. Az apácák értékeikkel, levéltárukkal együtt Körmendre vonultak, birtokaikat sem gondozta senki.

 

2.1.3. Jezsuita-templom

 

 

A török hódoltság után a domonkos apácák birtokait és a kolostor romjait a győri jezsuiták kapták meg 1625-ben, majd a régi templom maradványain, közvetlenül a kolostor mellé, annak köveit felhasználva 1747-ben elkezdték építeni a ma is látható új barokk templomot, mely teljesen soha nem készült el. A kőfaragásokban, stukkódíszekben gazdag nagyméretű templom falai már készen álltak, ám mielőtt befejezhették volna, II. József feloszlatta a rendet. Ebből kifolyólag a templomot soha nem szentelték fel, és a jezsuita szerzeteseknek el kellett hagyniuk Veszprémet, kiknek helyébe senki sem lépett. A völgyben az egyházi szellemi élet a XVIII. század végére fokozatosan megszűnt.

 

A ’60-as években az állatkert és a vidámpark létesítésekor került a maradványokra sátortető, és utána múzeumi raktárként használták. Az 1990-es években a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vette át a kezelését, ekkor tervet készítettek a felújítására is.

 

2009-ben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata húsz évre vagyonkezelésbe vette a templomot és az egykori veszprémvölgyi apácakolostor romjait.

 

A templom építése mintegy 270 év után most fejeződött be, és 2010-től látogatható, ökumenikus zarándokhelyként is szolgál.

 

Idézett forrásmunkák

Gutheil, Jenő. 1930. Veszprém, Szent Imre Városa (Adatok Veszprém Szent István-kori történetéhez). Veszprém : ismeretlen szerző, 1930.

 

Veszprém város településtörténeti kialakulása. Korompay, György. 1969. Veszprém : A Veszprém Megyei Múzeumok közleményei, 1969., 8. kötet.

 

Gy. Lovassy, Klára. Szent Katalin-kolostor – Margit-romok; Veszprém-völgyi kolostor és jezsuita templomrom.

 

Kolostorút.hu. Kolostorút. Veszprémvölgyi görög apácakolostor. [Online] [Hivatkozva: 2010. április 2.] http://www.kolostorut.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=101&Itemid=138&lang=iso-8859-2.

 

Magyar Virtuális Enciklopédia. Magyar Virtuális Enciklopédia. A veszprémvölgyi apácák adománylevele. [Online] [Hivatkozva: 2010. április 2.] http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/nyelvtud/veszpremvolgyi_apacak.htm.

 

Marton, Erzsébet. Múzeumi Hírlevél. Millenniumi Tervek Itthon. [Online] [Hivatkozva: 2010. április 2.] http://www.ace.hu/MNM/MH/703magy.html.

 

Lektorálta: Kiss Zoltán Balázs történész

 

Javasolt irodalom

Balassa László-Kralovánszky Alán: Veszprém. Bp., 2006.

 

Bőszéné Szatmári-Nagy Anikó: "A tudományosság és kultúra bölcsője", Veszprém város története a kezdetektől napjainkig, Veszprém MJV Önkormányzata és a Művészetek Háza, Veszprém, 2008

 

Éri István: Veszprém, Corvina Kiadó, 1972

 

Géczi János (szerk.): A Séd völgye Veszprémben, Bősze Ferenc kiadása, Veszprém, 2000

 

Gutheil Jenő: Az Árpád-kori Veszprém, Veszprém Érsekség, Veszprém, 2008

 

Hungler József: Veszprém településtörténete, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 1988

 

Korompay György: Veszprém város településtörténeti kialakulása, Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 1969

 

Korompay György: Veszprém. Bp., 1957.

 

Varga Béla: Veszprém város lexikona, Veszprém, 2009

 

Veszprém, domonkos templom - és kolostorrom, Történeti anyag és korábbi régészeti ásatások összefoglalása, értelmezése, KÖSZ, 2007.

 

[1] Keletelt az olyan templom, amelynél az épület tengelye kelet-nyugati fekvésű és a belső elrendezése olyan, hogy a hívők és a celebráló pap kelet felé fordulva imádkoznak. A nyugati keresztény templomokban a főoltár néz kelet felé.